Lehangolt vagy? Szomorú vagy? Soha nem nevetsz és nem mosolyogsz? Nem jól alszol? Semminek nincs semmi értelme? Mindenki szemét veled? Minden, amibe kezdesz, rosszul sikerül? Minden rossz? Mindenki hagyjon már békén? Mindenki Téged bánt? Úgy érzed, nem érdemes élni?
Nézz mélyen magadba, van oka, tényleges oka annak amit érzel? Órák óta, napok óta csak sírsz, bosszankodsz, hisztizel és hagyod az érzelmeid által dühbe, szomorúságba süllyedni magad? Ugyanazon a problémán rágódsz már egy jó ideje? Nem arról van szó, hogy csak sajnálod magadat?
Vedd észre, hogy mit csinálsz! Van egy pillanat, amikor a dühöngés és a tömény önsajnálat a semmibe mutat. Ahhoz, hogy ebből kilépj, tudatosítani kell magadban, hogy amit teszel, az a nagybetűs Önsajnálat. Az önsajnálatnak értelme nincs, csak minél tovább élvezkedsz ebben a tömény búskomorságban, annál mélyebbre kerülsz. Ha sikerül tudatosítanod magadban, hogy mit teszel, onnantól már tudsz azon gondolkodni, hogy mit lehetne tenni ellene.
Nem szabad hagynod, hogy elsüllyedj az önsajnálatban, mert rengeteg energiád, időd megy rá, az élet elsuhan melletted, a szeretteid előbb-utóbb eltűnnek mellőled, mert nem bírják azt a negatív energiát, amit sugárzol. Ne hagyd, hogy lehúzzon, mert nem tudsz tőle józanul gondolkodni, nem tudsz cselekedni. Nem tudsz aludni, pihenni.
Ha túl sokáig maradsz az önsajnálat pusztító érzésében elkerülhetetlen az, hogy depressziós leszel. Az önsajnálat nagyon gyorsan, nagyon súlyos depressziót képes kiváltani. Lelkierő kell ahhoz, hogy bevalld magadnak, hogy az önsajnálatban fetrengsz, abban dagonyázol. Fáj az igazság, de muszáj, hogy rájöjj, mert különben magadat pusztítod el általa. Az, hogy gyógyszert szedsz, nem megoldás, nem segít, csak ideiglenesen. Ha nem változik a gondolkodásod, akkor nincs remény. Az életed nem fog változni semmit. Továbbra is lehetsz az a savanyú, befelé forduló, szomorú ember, aki most vagy. Az életed eltelik kínlódva, önmagadat sajnálva, aztán meghalsz.
De élhetsz másként is! Lehet a nap szebb, jobb, az emberek kedvesebbek, a sors kegyesebb, nevethetsz nagyokat, csak vedd észre, hogy változtatnod kell! Nem sajnálhatod magad a gyerekkorodért, a gyerekkori/felnőttkori sérelmekért, bármiért! Minek, mi értelme? Az már a múlt! El kell engedned, bezár, félelemben tart, elveszi tőled azt, ami fontos lenne mert csak egy van belőle ebben a formában: az életedet. Tudatosítsd magadban az érzést, mert addig nem tudsz továbblépni. Miért jó az neked, hogy rágódsz azon, hogy mit is tehettél volna másképp, lehettél volna ügyesebb, okosabb stb. Picit engedhetsz a szomorúságnak, dühnek, haragnak, de hamar lépj ki belőle!
Meggyógyulhatsz, elmúlhat a depressziód, ha elfogadod, hogy problémád gyökere az önsajnálat. Az önsajnálat lelki panaszok mellett testi tüneteket is „megteremt” Neked. Ezt akarod? Vagy azt akarod, hogy egészséges és boldog legyél? Melyik kép vonz jobban? Ha az ehhez fűződő gondolatodban szerepel a DE szó, akkor még mindig sajnálod magad! Semmivel sem vagy előrébb a gyógyulás útján!
A gondolataid és nem a körülményeid megváltoztatására van szükséged! Ne a környezetedet, a körülötted lévő embereket akard megváltoztatni, hogy ha ők megváltoznak, akkor minden rendben lesz! Nem lesz rendben, mert TE nem változol, a gondolataid rabja vagy s ha azokat nem cseréled le, semmi sem fog történni! Felelős vagy Önmagadért! Figyeld magad, vedd észre az önsajnálatot és cselekedj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése