Mi miért nem csináljuk ugyanezt? Miért futamodunk meg
az első próbálkozás után? Mondhatnánk, hogy „hát én nem
vagyok ilyen kitartó”, vagy hogy „mert úgysem sikerülhet, hát
nem látod?”. Tudod, hogy legtöbben még azelőtt feladják, hogy egyszer is
megpróbálnák? Elég sok embert ismerek a környezetemben, akik szentül meg vannak győződve egy-egy dologról, hogy az biztosan nem sikerülhet nekik, de meg sem próbálják, bele sem kezdenek, már eleve eldöntötték a végkimenetelt.
Miért alakul ki ez bennünk? Kicsi fiamnak eszébe sem jut, hogy feladja, hanem inkább újra és újra próbálja. Ugye tudjuk, hogy sikerülni fog neki előbb-utóbb, hisz mi is megtanultunk kúszni, majd járni, futni stb. Sok képességünket apró lépésekkel, apró próbálkozásokkal értük el. Ilyen például amikor biciklizni tanultunk, vagy még nagyobb feladat volt az olvasás megtanulása. Végül elértük az eredményt. Most, felnőtt fejjel pedig nem kezdünk neki, mert valahol belül eldöntjük, azt érezzük, hogy nem sikerülhet.
Ha igazán el akarsz érni egy célt, ne egyben nézd az előtted álló feladatokat, hanem bontsd apró lépésekre. Így csak kicsi, végrehajtható feladatokkal találkozol, amiket szépen egymásra építve eléred a célodat. Legyen ez egy diploma megszerzése, egy vállalkozás indítása, vagy bármi, amit szeretnél. Írd le a célodat, majd pontokba szedve írd le, hogy mit kell tenned azért, hogy azt el is érd. Ezután állítsd ezeket a pontokat fontossági sorrendbe, s ha még mindig nem elég, ezeket is szedd még apróbb lépésekre. Hidd el, hogy képes vagy véghezvinni, elérni a célodat, csak akarnod kell!
Te
mit szeretnél elérni, de meg sem próbálod elkezdeni? Vagy mi az
amit egy próbálkozás után feladtál?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése